Hámori Luca egyhangú pontozással kikapott Imane Heliftől az olimpiai negyeddöntőben a női ökölvívók 66 kilogrammos versenyében, ezzel az ötödik helyen zárt Párizsban.
Napok óta mindenhol ez jön velem szembe: férfi a női ökölvívásban, transzszexuális, interszekszuális, felháborító, igazságtalan, ki kell zárni, mert a liberális franciák…. Józan paraszti ésszel gondolkodva nem a franciák döntése, hiszen az olimpiai bizottság nyilván ellenőrizte a versenyző nemét, súlyát, érdemeit mielőtt versenyezni engedték.
De nézzük meg ki ez a lány? Algírban született, lányként anyakönyvezték, babázott a többi kislánnyal, majd később sportolni kezdett és az ökölvívásban találta meg önmagát. Ez eddig egy átlagos történet, ami bármelyikünkkel megtörténhetett volna. A lány cseperedett és kiderült a genetika durván megviccelte, mert az ő hormonjai nem az elvárt módon alakultak. Állítások szerint rendelkezik X és Y kromoszómával, de az elsődleges nemi jelleg alapján nő. Másik állítás szerint a tesztoszteron szintje jóval magasabb, mint a nőké lehet. Ami tény az az, hogy nem igazán nőies a megjelenése.
Amit biztosan tudunk: az útlevelében női nem szerepel. Ez már csak azért is így van, mert a NOB ezt határozta meg és hangsúlyozza azóta is a részvétel feltételeként, ezt tehát ellenőrizték. Azt is tudjuk, hogy Algírban rendkívül szigorú genderellenes törvények vannak, ott a nő nő marad, a férfi pedig férfi. Sem az átoperálást sem egyéb nemátalakító beavatkozást nem engedélyeznek, sőt börtönbüntetést von maga után. Vagyis meg kell állapítanunk, hogy ez a fiú bizony lány.
Igazságos ez a többi versenyzővel szemben? Azt gondolom nem. De kérem, emlékezzünk az NDK volt sportolónőjére, aki annyi doppingszert kapott államilag engedélyezve, hogy férfivá vált, így lett Andreas Krieger Heidi Kriegerből. Igen igaz nem kontaktsport. De nem is igazságos.
A 2008.-as olimpia után talán Michael Phelps neve szerepelt legtöbbet az újságok címlapján. Valami csoda volt a teljesítménye, olyat úszott, hogy az szinte lehetetlen. Ma már tudjuk, hogy a sportoló megjelenése a Marfan-szindrómásokra jellemző sajátosságokat mutatja: a kiugró mellkas, a hosszú ujjak, a kicsi állkapocs, a keskeny arc és az egymásra zsúfolt fogak mellett Phelps két karja és felsőteste meglepően hosszú – a fesztávolság testmagassághoz számított aránya szintén erre a tünetegyüttesre utalt. A hosszú kezeken kívül az úszásban az ilyen „betegeket” a rendkívül hajlékony ízületek is segíthetik. Később kiderült, Phelps maga írt önéletrajzában arról, hogy az orvosok is Marfan-szindrómával diagnosztizálták. Vagyis a világklasszis úszó kihasználva genetikai betegsége okozta előnyét leúszta a világ összes versenyzőjét. Nem hallottam azóta egy óvásról, kritikáról ezzel kapcsolatban. Senki nem mutánsozott, nem kiabált genetikai hulladékot.
Aztán nézzük a finn származású Eero Mäntyrantát,aki az 1964-es téli olimpia aranyérmes sífutója . Ő erythropoietin-génmutációval született. Szervezete természetes úton állította elő az extra mennyiségű erythropoietint, amit manapság sokszor mesterséges úton visznek be a sportolók: az EPO-dopping rendkívül divatos, és sokan le is buknak vele, bár a szer kimutatása nehézkes. Vagyis előnyt kovácsolt a betegségéből és nyert.
Menjünk a kosárlabda világába: Eddy Curry, az NBA-s kosárlabdázó még klubot is váltott amiatt, mert a Chicago Bullsnál DNS-tesztet akartak elvégezni nála szabálytalanul verő szíve miatt. Miért is? Mert kihasználja genetikai betegségét és nyer.
Mit vonok én le ebből? Igen talán igazságtalan, hogy hasznot húz valaki egy genetikai mutációból, főleg egy kontaktsportnál, ahol ez jóval fájdalmasabb, mint mondjuk az úszásnál vagy a kosárlabdánál.
De egy dolgot mindenképp számításba kell vennünk. A környezetszennyezés, a génmódosított élelmiszerek fogyasztása, az életmódunk változása egyre több ilyen mutációt hoz létre.
Ha igazságosak akarunk lenni akkor kell egy olimpia a genetikailag módosult versenyzőknek? Nevezzük X olimpiának?
A másik, ami engem nagyon zavar ebben a történetben, az az, hogy ebből genderügyet csináltunk. Ennek az egésznek semmi köze nincs az LMBTQ emberekhez, a transzokhoz, a melegekhez. Mégis erről kiabál mindenki. Igen igazságtalan, de velük szemben is az.
És Algéria már panaszt is emelt. Sajnálom Lucát, hiszen a meccs előtt egy fél világ azt tolta az arcába, hogy egy férfival kell harcoljon. Így felkészülni egy meccsre az olasz lány fiaskója után egy rettenet lehetett. Nem a technikára figyelt, hanem arra, hogy ki az, aki szemben áll vele, ez jól kivehető volt az edzője szavaiból. Figyeltem Luca eddigi teljesítményét és azt láttam, hogy egy fegyelmezett, technikás harcos, de ezt a fegyelmet most feloldotta benne a kétség, amit a média váltott ki.
Változik a világ, változik vele az ember is. Nem tudhatjuk ezek a mutációk milyen sebességgel terjednek és ez nem csak a sport területén van így. Gondolkodjunk el mielőtt elhamarkodott ítéleteket hozunk. Ha most ezt az Algír versenyzőt kizárják joggal követelhető az összes versenyző genetikai vizsgálata. Ok, okozat lavina. Vegyük el ez alapján Michael Phelps érmeit? És még kiét?
Új szabályok kellenek? Mi alapján? A szabályok pont arra lennének valók, hogy ne a sportolók és az edzőik egyéni döntésein múljon, hogy igazságtalan versenyelőnyhöz jut-e az indulók közül valaki – amennyiben ez történt. Nagyon fontos lenne szakértők és érintett szervezetek bevonásával megoldásokat találni arra a tényleg nehéz és komplex kérdéskörre.
Ami a legjobban kéne, hogy ne a gyűlölet legyen az első reakció. Borzalmas volt végigolvasni, ki mit tenne az Algír versenyzővel, mert az, aki. Felültünk a robogó gyűlöletvonatra és ölni, herélni, megégetni akartunk valakit, aki más, mint mi. Nem azért, mert más akart lenni, hanem mert ezt adta neki a sors.
