Amikor a nemzetbiztonsági átvilágítás mégis működik – Spöttle, Szmirnov és a diplomáciai castingbukás

Vannak helyzetek, amikor a rendszer – csodák csodájára – felismeri saját gyenge pontjait. Most épp egy diplomatajelölt bukott el a nemzetbiztonsági átvilágításon, és bár ez önmagában is figyelemre méltó, a történet valódi főszereplője nem ő, hanem egy régi ismerős: Georg Spöttle. A kormánypárti biztonságpolitikai főszakértő, akinek elemzései évek óta úgy passzolnak az orosz propagandába, mint vodka a szamovárba.

A külügyminisztérium diplomataképző programjába jelentkező fiatal nem is sejthette, hogy baráti körének egyik ikonikus tagja okozza vesztét. A nemzetbiztonsági átvilágításon ugyanis kiderült: Spöttle, a magyar közmédia jól bejáratott biztonságpolitikai arca, „kapcsolatban állhat az orosz titkosszolgálatokkal” [1]. Ez persze csak most szúrta ki a Szakszolgálat szemét – a nézők már régóta tudják, hogy a Spöttle-féle „elemzések” mintha egyenesen a Kreml faxgépéből érkeznének [2].

A GRU és Szmirnov ezredes – a láthatatlan szerkesztők

A történet egyik kulcsfigurája a magyar sajtóban most először név szerint is említett orosz katonai attasé, Oleg Szmirnovezredes, aki a hírek szerint hosszú évek óta szorgalmasan táplálja információkkal a magyar „szakértői” ökoszisztémát [3]. A Direkt36 szerint az ezredes anyagai és Spöttle nyilvános megszólalásai kísértetiesen hasonlítanak – már-már úgy, mint egy orosz nyelvű Word-dokumentum és annak Google Fordítóval magyarra küldött változata.

A GRU, vagyis az orosz katonai hírszerzés nem először bukkan fel a magyar közélet sötétebb sarkaiban, de az ritkább, hogy ennyire nyilvánvaló kapcsolatokra derüljön fény. Spöttleugyanis nemcsak hogy „orosz barátként” utazott olyan rendezvényekre és hadgyakorlatokra, ahová csak külön engedéllyel lehet bejutni [4], de állítólag még lobbizott is ismerőse felvételéért a diplomataképzésre – Szijjártó Péternél, természetesen [5]. A külügyminiszter állítólag nem engedett a kérésnek, ami ritka példája annak, hogy valaki a rendszerben nemet mond egy belső nyomásgyakorlásra. Talán a GRU nem küldött elég meggyőző prezentációt PowerPointban.

Szakértői státusz – csak nemzetbiztonsági kockázattal

Spöttle neve régóta egyet jelent a kormányzati háborús narratíva lelkes terjesztésével. Évek óta következetesen a NATO-t, az Európai Uniót vagy épp az ukrán államot hibáztatja mindenért, ami az orosz hadigépezet útjába áll [6]. Mindeközben természetesen a magyar kormány politikáját dicséri – ami szintén gyakran esik egybe az orosz érdekekkel. Visszavonulását idén év elején jelentette be (többek örömére), de ez a visszavonulás körülbelül annyira volt végleges, mint egy orosz hadihajó kivonása a Fekete-tengerről: amint új front nyílik, visszatér.

A kérdés viszont most már nem az, hogy ki hiszi el Spöttleszövegeit, hanem az, hogy hogyan kerülhetett valaki ilyen szoros kapcsolatban éveken keresztül a magyar közéletbe és médiába, miközben a hírszerzés most ismeri csak fel a nemzetbiztonsági kockázatot. Ha valóban létezik rendszeres kapcsolat az orosz katonai hírszerzéssel, az nemcsak az ő személyes megítélését rombolja, hanem a teljes kormányzati „szakértői” rendszer hitelességét is.

A tanulság – ha van egyáltalán

Az ügy intő példa arra, hová vezet, ha a szakértelmet a lojalitás, a nemzetbiztonságot pedig a propaganda felülírja. Az, hogy most egy fiatal diplomatajelölt bukott el azért, mert „rossz barátot választott”, egy groteszk, de tanulságos végkifejlet. Legalább tudjuk: ha a magyar diplomácia már nem tudja megkülönböztetni a nemzeti érdeket a geopolitikai befolyásoltságtól, akkor még mindig ott van a nemzetbiztonsági átvilágítás. És ha nagyon odafigyel, még működni is tud.

– Az orosz mint idegen nyelv választható, de a GRU nem fakultatív tantárgy.

És mégvalami:

„Csak nem most derült ki?” – A szolgálatok régóta tudhatták, mégsem mozdult senki

A legújabb biztonságpolitikai botrány tanulsága nem csak az, hogy egy diplomatának jelölt személy megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. A történet pikantériája, hogy nem ő maga, hanem a közeli barátja – Georg Spöttle – jelentett (és jelent) nemzetbiztonsági kockázatot. És még pikánsabb, hogy Spöttle neve nem most bukkan fel először kockázati tényezőként.

Spöttle évek óta a kormány háborús narratívájának egyik legismertebb arca a közmédiában, ahol oroszbarát értelmezésekkel, „Brüsszel-buktató” elméletekkel és a NATO „provokációit” ostorozva szerepel rendszeresen. Mindezt úgy, hogy közben — a sajtóértesülések szerint — szoros kapcsolatban állt egy bizonyos Szmirnov ezredessel, aki az orosz katonai hírszerzéshez, a GRU-hoz köthető. Ilyen kapcsolatok egy NATO-tagországban nem szoktak elmenni szó nélkül. Már ahol komolyan veszik a nemzetbiztonságot.

A kérdés így már nem az, hogy kockázatos-e Spöttle baráti körében lenni, hanem az, hogy a magyar titkosszolgálatok mióta tudnak ezekről a kapcsolatokról — és miért nem történt semmi eddig?

Két lehetőség áll fenn:

• Tudtak róla, de nem léptek (vagy léphettek), mert Spöttle a kormányzati kommunikáció hasznos szereplője volt.

• Nem tudtak róla, ami viszont súlyos szakmai hibát, vagy minimum politikailag elvárt vakságot feltételez.

A tanulság? Ha ez a fatális véletlen nem következik be, akkor valószínűleg ma is senkit nem zavar, hogy egy biztonságpolitikai megmondóember rendszeresen vendégeskedik az állami tévében — miközben orosz hírszerzési kontaktjai vannak.

De szerencsére nemzetbiztonsági kockázat csak akkor van, ha valaki nem „a mi kutyánk kölyke”.

Hivatkozások:

•  HVG – Megbukott egy diplomatajelölt…

•  444.hu – A kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértője…

•  Direkt36–Telex – Orosz kapcsolatok miatt bukott meg…

•  Népszava – Spöttle orosz katonai rendezvényeken…

•  Klubrádió – Spöttle Szijjártónál is próbált lobbizni…

•  Alfahír – Spöttle oroszbarát narratívái és a visszavonulás…