Avagy hazai gyártás – Made in Ankara
A Magyar Honvédség modernizációs programjának egyik ékköveként ünnepelt Gidrán harcjármű nem csupán egy újabb katonai eszköz, hanem egy rendkívül tanulságos példája annak, hogyan lehet egy nem létező honvédelmi beruházást éveken keresztül látványos sikerként kommunikálni – miközben a gyártás egyelőre leginkább PowerPoint-prezentációk szintjén létezik idehaza.
Török technológia, magyar név
A Gidrán egy átmatricázott török fejlesztésű és gyártású Nurol Makina Ejder Yalçın típusú páncélozott jármű – amit kellő patriotizmussal elneveztünk egy történelmi magyar lófajta után. És ha már lófajta: igába fogtuk, de csak épp annyira, hogy magyar zászlót lehessen tűzni rá.
A jármű természetesen korszerű, moduláris, NATO-kompatibilis, és még a csillagok állásának is megfelel – egyedül a hazai gyártási ambíciók azok, amik valahogy mindig rossz konstellációban maradnak. A jelek szerint a hazai gyártás még a 2019-ben elindult beszerzés óta is csak azt jelenti, hogy a jármű Törökországban készül, majd Magyarországon ráerősítik az antennát.
Magyar gyártás: a fény az alagút végén – ami egy török kamion lámpája
A kormányzati kommunikációban az Irinyi Terv és a Zrínyi Haderőfejlesztési Program bejelentése óta visszatérő elem a „hazai gyártás” fontosságának hangsúlyozása a magyar védelmi ipar fejlesztésén keresztül.
A Gidrán projekt már a kezdetekkor megmutatta, hogy a valóságban a döntések meghozatalakor a legkisebb mértékben sem játszik szerepet ez a szempont. Ez volt az első olyan komolyabb beszerzés, ahol minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy egy valóban hazai iparra és munkavállalókra épülő eszköz jelenjen meg itthon.
Míg a többi projektnél legalább elbábozták, hogy a magyar állam az eredeti termék gyártójával közös vállalatot hoz létre, gyárat épít és legalább részben itthon készülnek az eszközök, itt még a látszatra sem adtak.
A kormány nem közvetlenül a gyártótól vásárolt – ahogy tette azt más esetekben –, hanem egy, a védelmi iparban ismeretlen cég, a Szíjj László és Adnan Polat által alapított HT Division Zrt. közbeiktatásával történt a beszerzés. Természetesen konkrétumok nélkül egy hazai gyár bejelentése ekkor is megtörtént, de az eredeti gyár helyszínéről kevesen tudtak bármit.
2019-ben, az USA–Törökország konfliktus hatására szalonképesebbé kellett tenni a projektet: bejelentették, hogy a fejlesztésbe bevonják a Rheinmetall Hungary-t is, majd azt is, hogy a BM HEROS kaposvári telephelyén készülnek a járművek. A HEROS és a Rheinmetall szerepe gyorsan elhalványult, a kaposvári üzem átkerült a HT Division kezelésébe, de a projekt mára inkább városi legendává nemesült.
Valami nem működhetett jól, mert a következő szállítást már nem a HT Division, hanem a frissen megalakított Nurol Makina Hungary Kft. végezte – miközben a kaposvári gyárban továbbra is a HT Division működik (bár a honlapjukról a Gidránok már lekerültek).
Az újságírók által csak „hazai illúziógyárként” emlegetett kaposvári beruházás helyett tavaly Győr lett a hivatalos reménysugár: a Nurol Makina Hungary Kft. és a RÁBA megalapította a GIDRÁN Kft.-t. Cégalapításban és bejelentésekben tehát jók vagyunk, de a Rába nem igazán mutat életjelet a gyártás kapcsán – a járművek továbbra is Törökországból érkeznek.
A köztes megoldás – ahol a Gidrán és a profit találkozik
A HT Division szerepe leginkább ahhoz volt hasonlítható, mint amikor egy túlárazott taxi beiktatásával utaztatják el a közpénzt Isztambulba.
Mivel a Gidrán ára és a szerződések részletei 30 évre titkosítva vannak, így a transzparencia leginkább egy ködös távlati cél – vagy ha úgy tetszik: harcászati álcázás.
Azon már senki sem csodálkozik, hogy egyetlen Gidrán sem készült eddig Magyarországon. A szereplők ugyan folyamatosan változnak, de a közvetítői profit biztosan célba ér.
És akkor ott volt a Komondor… csak hát túl magyar volt
A Gidrán mellett volt egy apró kellemetlenség – egy 100%-ban magyar fejlesztésű harcjármű, a Komondor, amely nemcsak műszaki értelemben, de gazdaságilag is több szempontból jobb választás lehetett volna.
Az egyetlen komoly hibája az volt, hogy tényleg magyar volt – nem illett bele a narratívába, miszerint itthon nincsenek védelmi ipari cégek, ezért kell mindent külföldről vásárolnunk. És persze nehezebb lett volna rá közvetítő céget ragasztani.
Komondor: magyar mérnöki tudás, amit nem vettünk komolyan
A Komondor fejlesztése hazai K+F siker volt: a mérnöki tudás, ipari kapacitás és a nemzeti önrendelkezés egy járművé formálódott. A prototípusok elkészültek, a tesztek jól sikerültek, és már csak egy apró döntés hiányzott a sorozatgyártáshoz.
Az viszont nem jött meg.
Gazdasági összehasonlítás: végül is ki szeret spórolni?
| Szempont | Gidrán | Komondor |
| Szellemi tulajdon | Török, licencdíjjal | Magyar, szabadon fejleszthető |
| Közvetítői díjak | Jelentősek, de titkosítva | Nincsenek |
| Hazai hozzáadott érték | Minimális (antennaszerelés) | Maximális (fejlesztés + gyártás itthon) |
| Exportpotenciál | Török engedéllyel, ha engedik | Magyar kézben, korlátlan lehetőségek |
| Ár | Ismeretlen, de valószínűleg túlárazott | Potenciálisan olcsóbb, átlátható |
Miért a Gidrán? – Amikor a politika harcjárművet választ
A döntés hátterében nem műszaki vagy gazdasági racionalitás állt. Még csak nem is egy politikai gesztus Törökország felé – bár az tökéletesen illeszkedett a kormány „keleti nyitás” politikájába.
A 2018-as NATO-csúcson elfogadott 2%-ban a kormány meglátta a lehetőséget: ha már költeni kell, csak meg kellett keresni azokat a témákat, ahol valamilyen érdek könnyen érvényesíthető.
- Német és amerikai beszerzéseknél: politikai érdekek.
- Török, cseh, osztrák projekteknél: üzleti profit.
Ami nem érvényesült:
- A Magyar Honvédség és más fegyveres testületek szakmai érdekei.
- Magyarország és állampolgárai gazdasági érdekei.
Erre lett a Gidrán a mintaprojekt.
Zárszó: Gidrán vagy Komondor? – Avagy a nemzeti önrendelkezés dekoratív határai
A Gidrán-beszerzés története tökéletes példája annak, amikor a nemzetstratégiai érdekek harmonikusan simulnak bele a nemzetközi lobbi és a hazai extraprofit meleg, párnázott sarkába.
A Komondor tehát nem azért bukott el, mert nem lett volna elég jó – hanem mert túl sok benne a magyar, túl kevés a külső profitérdek, nem jutott rajta hely sem pénzcsapnak, sem pártkatonának.
Az idei NATO-csúcs után a 2%-ból 5% lesz.
Miközben a „magyar gyártású” harcjárművek köré gondosan felépített illúzió tovább gurul, a háttérben csendben leparkolt egy sokkal valóságosabb művelet: a 4iG Nyrt. kormányközeli részvénycsomagjának gyorsított kiárusítása– elegáns pénzkimentésként, még mielőtt a piaci realitás is harctérre lépne.
A magyar hadiipar pedig továbbra is türelmesen várja, hogy egyszer valóban magyar harcjármű gördüljön ki magyar gyárkapun – nem csak PowerPoint-szlájdokon és jól fotózott díszletek között.
Utóirat: hadiexport és valóság
Ha valódi hadiipari teljesítményt keresünk, vessünk egy pillantást az eddigi „exporteredményeinkre”. Ezek jelenleg jobbára a kivont haditechnika értékesítésében merülnek ki – már ha egyáltalán kaptunk érte pénzt.
- A MiG–29-es vadászgépeinket évekig próbáltuk túladni, végül mindössze egy darabot sikerült értékesíteni – hivatalosan alkatrészként. A többi gép továbbra is a szabad ég alatt ázik.
- A 2K12 KUB légvédelmi rakétarendszer alkatrészeit sem tudni, mennyiért adtuk el.
- A BTR páncélozott szállítójárművek eladása – amelyet papíron exportként könyvelhettünk el – botránnyal végződött: az átláthatatlan darabszám és a „titkos” eladási ár sokaknál verte ki a biztosítékot.
És akkor mégis: mikor lesz a nemzeti önrendelkezés nemcsak dekoráció, hanem ipari valóság?
