Louisiana az első aki legalizálja a gyermekerőszakolók műtéti kasztrálását
Louisiana történelmet írt, amikor az állam elrendelte a gyermekerőszakolók műtéti kasztrálását. Az augusztus 1-jén életbe lépett törvény az első az Egyesült Államokban, amely lehetővé teszi a herék eltávolítását azok számára, akik 13 év alatti áldozatot zaklattak, és az elkövető életkora meghaladja a 17 évet.

A törvény értelmében a műtéti kasztrálásra vonatkozó döntés mellett a bírák vegyi kasztrálást is elrendelhetnek. Az új jogszabály kiterjed a fiatalkorúak ellen elkövetett pornográfiai bűncselekményekre is, és nemcsak férfi elkövetőkre vonatkozik.
Regina Barrow szenátor, a törvényjavaslat szerzője úgy véli, hogy az új rendelkezések jelentős védelmet nyújtanak a gyermekek számára, és elrettentő hatással lehetnek a potenciális elkövetőkre. „Remélem, hogy a gyerekek biztonságban érezhetik magukat, mert a törvény szigorú büntetést ír elő azok számára, akik megsértik az ártatlanságukat” – nyilatkozta Barrow a fox5- nek
Az új törvény a korábbi vegyi kasztrálási lehetőséget váltja fel műtéti kasztrálással, de nem minden esetben alkalmazható. A bíró és a börtön orvosa mérlegelik, hogy az elítélt jogosult-e az eljárásra. Jill Craft ügyvéd megjegyezte, hogy bár megérti a törvény szándékait, aggályosnak találja, hogy a rendelkezés kegyetlen és szokatlan büntetésnek minősülhet, ami jogi kihívások elé állíthatja az államot.
Louisiana példája világszerte páratlan. Hasonló törvények csak Madagaszkáron, Csehországban és egy Nigériai államban léteznek, ahol szintén engedélyezett a műtéti kasztrálás.