Fölényes spanyol győzelem és rekorddöntés az Európa-bajnokságon
Már a mérkőzés kezdetén történelmi pillanat tanúi lehettünk: Lamin Yamal minden idők legfiatalabb játékosa lett az Európa-bajnokságon. A horvátok fehér-piros kockás, míg a spanyolok hagyományos piros mezben léptek pályára.
Morata korai, távoli lövése nem okozott nehézséget Livakovicnak. A 29. percben Fabián Ruiz nagyszerűen passzolt Moratához, aki higgadtan lőtt a kapu közepébe, megszerezve az első gólt Spanyolországnak, 1–0.
Három perccel később Fabián Ruiz ismét kulcsszereplővé vált, ezúttal Pedri passzából talált be. Lövése egy horvát védőn megpattanva került a hálóba, így Livakovic tehetetlen volt, 2–0.
A horvátok gyorsan próbáltak válaszolni, de Brozovics lövését Unai Simon hárította, majd Majer lövése az oldalhálóban kötött ki.
A 41. percben Gvardiol egy keresztlabdát küldött az ötösre, de Budimir centikkel maradt le róla a spanyol kapu előtt.
A hosszabbítás harmadik percében a spanyolok harmadik góljukat is megszerezték: Lamine Yamal szöglete után Carvajal nagyszerű ütemben érkezett, és közelről a kapuba juttatta a labdát, 3–0.

Az 52. percben a spanyolok közel álltak a negyedik gól megszerzéséhez, de Livakovic remekül hárította Yamal lapos lövését. Két perccel később a horvátok több próbálkozása is kudarcot vallott, mivel Cucurella és Unai Simon blokkolták a lövéseket.
A 56. percben a horvátok cseréltek, Budimir helyére Perisic állt be. Négy perccel később a spanyolok is változtattak, Pedri helyére Olmo érkezett. A 65. percben újabb cserék következtek: Modric és Kovacic helyett Pasalic és Sucic léptek pályára, míg a spanyoloknál a sérült Moratát Oyarzabál váltotta, és Nico Williamst Merino cserélte le.
A 72. percben a horvátok újabb cserét hajtottak végre, Kramaric helyére Petkovic érkezett.

A 78. percben a horvátok büntetőt kaptak, miután Unai Simon eltalálta egy támadót, majd Rodri felrúgta Perisicet a tizenhatoson belül. Petkovic tizenegyesét Unai Simon hárította, de a kipattanót Perisic visszajuttatta középre, és Petkovic a hálóba talált, azonban a VAR les miatt érvénytelenítette a gólt.
A 87. percben a spanyolok ismét cseréltek, Lamin Yamal és Rodri helyére Zubimendi és Ferran Torres álltak be.
Végül a bíró hat perc hosszabbítás után lefújta a mérkőzést.
A mérkőzés végén a spanyolok egyértelmű fölénye megmutatkozott, míg a horvátok nem tudtak áttörni a spanyol védelmen, így a spanyol válogatott magabiztos győzelmet aratott.
Spanyolország – Horvátország 3 – 0