Bizonyára mindenki találkozott már élete során nárcisztikus emberrel vagy esetleg élt is már párkapcsolatban vele.
Először is nézzük meg, mi is az a nárcizmus:
Önhittség, önzés és hiúság személyiségjegyek röviden.
Kiből lesz nárcisztikus személy?
Egy nárcisztikus személy szinte soha nem vallja be, hogy nem volt jó gyermekkora. Felépít magának egy képzelt boldog gyerekkort, amit legtöbb esetben már ő maga is elhisz. Pedig a legtöbb nárcisztikus személyiségzavar gyerekkorra vezethető vissza, ahol az anya és apa rideg megnyilvánulása adja az alapokat. Az ilyen családokban nem jellemző az ölelés, a puszi vagy a kölcsönös tisztelet. A szülő a gyermekét arra használja, hogy társaságban, mások előtt dicsekedjen vele. A gyermek, aki a szülő példáját látja, később felnőttként ugyanezt viszi bele kapcsolataiba. Nem hiába mondják, hogy egy gyermek a mi tükörképünk.
Hogyan ismerhetjük fel, hogy nárcisztikus emberrel van dolgunk?
Saját tapasztalatom alapján a nárcisztikus embernek nagyon fontos az „én dicsőítés”. Képes órákig beszélni önmagáról, hogy mennyire tökéletes és ő a legjobb. Ennek a személynek szüksége van arra, hogy mások is elismerjék és felmagasztalják. Következő erre utaló jel az „én tökéletes vagyok, minden a te hibád” hozzáállás. Nincs olyan egy nárcisztikus személynél, hogy hibás lenne, mindig mindenért a másik fél a hibás, még akkor is, ha konkrét bizonyíték van arra, hogy hibázott. Sosem kér bocsánatot, verbálisan bántalmaz és sosem kér bocsánatot. Mindig mindenben az az első számára, hogy neki legyen jó, és a többi csak utána következhet. Manipulatív, úgy forgatja a szálakat, hogy neki legyen érdeke belőle. Elhiteti veled, hogy te vagy a rossz és a te hibád minden.
Mit tehetünk?
Ne hagyjuk, hogy egy ilyen személy megkeserítse az életünket. Ne féljünk segítséget kérni és mielőbb kilépni ebből a mérgező és pusztító kapcsolatból. A pszichológusok válasza is a „zero kontakt”. Dr. Bánki György könyvében arról is olvashatunk, hogy a „zero kontakt” akkor is ajánlott, ha esetlegesen a szüleinkről van szó.
Ahhoz, hogy teljes és szabad életet élhessünk, meg kell érteni, hogy a saját értékünk nem függhet sem megfeleléstől, sem pedig egy másik ember ítéletétől. Mindenkinek joga van egy boldog és kiegyensúlyozott élethez.
Írta: Zsummy
Tökéletes összefoglaló. Pontosan tudom átélem ami a cikkben van! Segít jobban látni az összefüggéseket